Év kezdetén, az új kezdet lehetőségével nemcsak új elhatározások születhetnek bennünk az előttünk álló évre. Gyakran távolabb tekintünk: újra és újra próbáljuk megfogalmazni, minek tartjuk az életet, hová tart az életünk. Idős betegek osztják meg velünk gondolataikat.

„Az életet Isten ajándékának tartom. Ez egyértelmű bennem, Isten ajándéka. Isten figyelemmel kíséri az életünket és én csak hálát tudok adni, én ennek az életnek most örülök akkor is, hogy ha a férjem már nincs velem, és nekem nehéz. Az ő élete valahol Istennél van, én rendszeresen imádkozom nem csak őérte, hanem mindenkiért, aki elment. És imádkozom az élőkért és a leendőkért is – most leginkább a Szűzanyát kérem, aki megszülte Szent Fiát és a kezébe vette, babusgatta és szerette, segítsen abban, hogy unokám szülessen. Most ezért kérem őt. Az életem értelme a hitem, a reményem és a szeretetem. Ezt szeretném átadni a családomnak is. Értelmesnek látom az életemet. Azt mondhatom, hogy gazdag életem volt, sok örömmel, boldogsággal, de sok szenvedéssel és sok kereszttel. Bízom abban, hogy a kereszt és a szenvedés gyümölcsöt és életet terem majd, a családom életében.”

„Az élet csodálatos dolog. Az ember sokszor elgondolkodik, hogy mi is a cél, miért vagyunk.
Úgy hiszem, a mi célunk az örök élet. Az a véleményem, hogy azért jövünk. Sokan úgy hiszik, hogy az élet befejeződik a halállal.
Az élet itt a földön nem tart örökké, mégis, a földi életünk hatással van az öröklétünkre.
Visszatekintve sokszor megfordul bennem, hogy Istenem, törekedtem a jóra, mégis milyen sok a nehézség. Viszont bizonyára sokat hibáztam is, és megtapasztalom a megbocsájtást, Isten irgalmát. Itt a földön nem az érdemeink szerint történnek a dolgok.
Talán az a legfontosabb, hogy törekedjünk a jóra, és arra, hogy elfogadjuk, amin nem tudunk változtatni.”

„Érdekes módon az életet a természeten keresztül tudom a legjobban csodálni. Valakinek ki kellett az egészet találni, hogy ilyen gyönyörűséget adjon, mint a természet. És hálás vagyok, ha a családomra gondolok. Mindenki hat és hatott rám.
Egy kicsit foglalkoztat, hogy mi lesz a halál után, hogy mi is az a másvilág. Foglalkoztat ez a kérdés, de a következő pillanatban azt mondom magamnak, hogy most itt vagyok, és az a jó, hogy ha itt, a jelenben, mindenben a szépet akarjuk meglátni.”

„Nem lehet egy szóval kifejezni, mit jelent számomra az élet. Mert az, hogy megszületünk, szerintem Isten ajándéka, aztán hogy hogy élünk, az rajtunk múlik - nekünk kell élni az életünket, hogy hogyan alakítjuk, rajtunk áll - mindenki formálja. Rossznak nem születik senki. Mert a Jóisten, ha már életet ad, akkor abba lelket is ad, és nem rosszat, hanem csak jót. Viszont minden embernél előfordulhat, hogy eltérítik mások ezen az úton. Engem is el-eltérítgettek, de azért egy cél van, ami egyenes. A sok girbe-gurba között egy egyenest kell találni, mi akarok lenni, tehát kell egy végcélnak lennie. Mivel születünk és meghalunk. A két végletet valaminek össze kell kötni. Valakinek ez nagyon egyenes, hát ugye nekem elég tüskés volt, meg voltak kitérők, de valahogy a vége megvan, mert valahogy tisztának kell lenni, hogy születünk és meghalunk, persze nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy hogyan élünk, látni kell a lehetőséget, amit kaptunk.
Most már öreg fejjel, érettebben gondolkodva, bizony úgy látom, nem lehettem volna más, mert valahogy a bőrömből nem tudtam volna kibújni. Tehát én úgy érzem, hogy jó embernek születtem, és ezt próbáltam meg is tartani, és próbáltam, hogy tudjak szeretet adni ebből a jóságból. Legjobban azt szeretném, hogy azt a lelki megnyugvást tovább tudjam vinni a családban, amit kaptam, hogy a családban még nagyobb legyen az összhang. Szeretnék én is a jók közé kerülni, és arra gondolok, hogy nincs már annyi hátra, mint amennyi időm elmúlt, és föl kell készülni arra, hogy találkozzak a Jóistennel. Ő számot fog kérni a földi életemről, és én hiszek abban, hogy találkozunk, és nem félek már.”

„Az életet úgy kell kezdeni, hogy szeretni kell annak, akit életre hoz valaki. És hogy megkaptuk, annak örülni kell. Szerintem minden élet úgy alakul, hogy mennyire örültek neki. Hova született az ember... Milyen meggondolásból hozták világra. Az ember induláskor egy bugyrot is kap, és abban nagyon sok minden van, amit meg kell élni. Akik közreműködnek az ember nevelésében, sokat segíthetnek. Amikor bontakozik a kíváncsiság, és elkezdődik az életnek a megismerése, és minden nehézsége, amit át kell vészelni, mellette jönnek a segítségek is. Ezt nem veszi észre egész kiskorban az ember, hanem csak utólag, amikor már elszámol bizonyos stációkat, akkor tudja értékelni, hogy ezt miért így csináltam, hiszen azt is csinálhattam volna. Amikor már gondolkodik az ember, és megtanulta, hogy mi az, hogy erkölcs, meg mi az, hogy társadalom, mi az, hogy haza, meg jog, meg ember, meg mindenféle szabályok, ami szerint élni kell, akkor rádöbben arra, hogy van egy út, amire odatették. Az élet egy út, olyan út, amit végig kell járni és onnan eltérni nem szabad, mert ha a szélére kerül valaki, nehezen tud visszaérni középre. Mi határozza meg az utunkat? Az erkölcs. A gerinc. A magatartás. A morál, amibe a szülő belenevel, és amit megkapunk az emberektől.”