A Karácsony a szeretet, és az öröm ünnepe, de egyben a hiányé is, hiszen sokan a veszteség, vagy a magány fájdalmával élik át. Erikával az ajándékozásról, és a veszteségek karácsonyi megéléséről is beszélgettünk.
Hogyan készülődik az ünnepre?
E.: - Nagyon szeretek ajándékozni, ajándékot kapni, és meglepni a másikat. Látni az arcán az örömet, ha tényleg sikerült valami fontos, vagy meglepő dologgal megajándékoznom. A Karácsonyban kétségtelenül van egy "ajándékozási kényszer", mert ilyenkor összejön a nagy család és mindenkiről gondoskodni kell. Bevallom, nem vagyok jó ilyen szempontból, anyukám általában már két hónapja megvette az ajándékokat, én inkább utolsó pillanatos vagyok. Az utóbbi időben pedig arra jutottam, hogy ha lehet, akkor már inkább élményeket ajándékozok. Írok egy jelképes kártyát, és valamilyen élménnyel lepem meg magunkat az illető családtaggal. Az idei Karácsonynak specialitása lesz nálunk, hogy újra lesznek kisgyerekek a karácsonyfa körül. Számomra különösen nagy ajándék látni az ő örömüket és ámulatukat. Természetesen ők főleg tárgyi ajándékokat kapnak, de a felnőttekkel már egyre inkább azt élvezzük, hogy együtt lehetünk.
Hogyan választja ki az élményeket?
E.: - Bevallom, kicsit önző is szoktam lenni, mert általában olyat választok, amit én is élveznék. De természetesen figyelembe veszem hogy mi illik az adott emberhez. Van aki annak örül, hogy nem neki kell főznie, elviszem egy étterembe és együtt eszünk, van, akivel moziba menni jó. Mások annak örülnek, ha egy főző tanfolyamra fizetem be őket. Legújabb őrület a szabaduló szoba… Igyekszem kipuhatolni, hogy mihez van kedv, de az ajándék legfontosabb része az együttlét.
A kapcsolat ünnepévé válik az élmény. Végül is erről szól a Karácsony.
E.: - Igen, és így a Karácsony is elhúzódik, hiszen az élmények "beváltása" akár több hónapba is telik…
Azt gondolom, nagyon nehéz lehet annak, aki egyedül van, és magányosan éli át az ünnepet. Nekik jó lehetőség, ha bekapcsolódnak egy-egy közösen szervezett karácsonyi ünneplésbe, például plébániákon, művelődési központokban.
Mi lehet ajándék egy betegségben élő számára, van-e tapasztalata erről?
E.: - Voltak nehéz karácsonyaink. Talán az volt a legnehezebb, amikor elvesztettünk valakit, és a hiánya nagyon fájó volt egy-egy családi összejövetelen. Akkor az volt a gyógyír, hogy elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mit jelentett ő nekünk. Felelevenítettünk közös élményeket. Nagymamám elvesztése például nagyon közel esett a Karácsonyhoz. Nagyapámat nehéz volt rávenni a közös ünnepre. Csináltam egy családi "Legyen Ön is milliomos" játékot, ami tulajdonképpen vetélkedő volt, de arról szólt az egész, hogy osszuk meg egymással azokat a vicces, és emlékezetes történeteket, amik fontosak nekünk. Senki nem gondolta volna, hogy azon a Karácsonyon a könnyek mellett nevetés is lesz…
Fontos "teret adni" az együttlétben a fájdalomnak is?
E.: - Igen, és az emlékezésnek, hogy szívünkben őrizzük azokat, akik már nem lehetnek velünk. Fontosnak tartom, hogy figyeljünk az idősekre, betegekre. Meséltessük őket. Sokszor akkor jövünk rá, hogy mennyi mindent nem kérdeztünk meg tőlük, amikor már nincsenek velünk. Lehet, hogy csak azért nem mondták el, mert nem kérdeztük.
Még egy dolog jutott eszembe: fontos önmagunkat is megajándékoznunk... Az tud igazán adni, aki elfogadni is tud!
T.M.