Nemrég hallgattam egy szociológust, aki arról nyilatkozott, hogy a beszéd stílusából, és abból, hogy milyen szavakat, szófordulatokat használ az ember, könnyen le lehet olvasni, milyen műsorokat, könyveket, újságokat preferál, mik a meggyőződései - anélkül, hogy a beszédében egy-egy konkrét tekintélyes személyre (politikusra, színészre, tanárra, lelkészre, stb....) hivatkozna. Akiket kedvelünk, akiknek a gondolatai közel állnak hozzánk, azoknak a beszédét és kifejezésmódját könnyen elsajátítjuk. De nemcsak ezeket, hanem sokszor a hivatalos köznyelvet is, a társadalomban érvényben lévő beszédformákat, a köznyelvben eluralkodó egymáshoz való viszonyulási stílusokat. Ezek nem mindig szépirodalmi fordulatokban jelennek meg… A környezetünk mindig hatást gyakorol ránk és mi "hazavisszük" mindezt. Sokszor csak az esti fáradtságunkból derül ki, mennyi mindent „haza hoztunk”, milyen sok energiát fordítottunk ezen a napon a közvetlen, vagy távolabbi környezetünkre, a munkánkra, a munkatársainkra, ismerőseinkre, de néha barátainkra és családtagjainkra is. Nagyon fontos a másokra szánt figyelem, de vajon magunkra is tudunk-e figyelni? Gyakran önmagunkra egyáltalán nem marad energiánk, s ez hosszú távon kimerüléshez vezet. Hogy tudunk ez ellen legalább egy picit védekezni? Mit tehetünk, hogy a külső hatásoknak ne legyünk annyira kitéve?
Azt gondolom, hogy az otthonunk gondos megteremtése ellensúlyozhatja a külső hatásokat. Lehetőséget adhat arra, hogy nap mint nap feltöltődjünk és erőt merítsünk. Egy kis rendszeresség bevezetésével, egy kis apró odafigyeléssel... Mert egy évben nemcsak egyszer van szükségünk pihenésre, hanem szükségünk van a folyamatos megújulásra nap mint nap. Milyen jó egy fáradságos nap után hazatérni! Milyen fontos, hogy van olyan hely, ahová belépve magunk után hagyhatjuk mindennapi gondjainkat, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Hely, amely pihentető, relaxáló, lazító, de ugyanakkor vitalizáló, aktivizáló, az öröm forrása. Egy mindennapi szentély. De hogy teremtsünk meg ezt?
A bibliai szövegek sokszor éppen a létfontosságú lépéseket segítenek megtenni. Így van ez egy biztonságot adó otthon megteremtésében és megőrzésében is! Amikor azt mondja Isten: Ne kívánd! (Ne kívánd felebarátod házát, feleségét, ökrét, szamarát, szolgáját ÉS semmi mást! 2Móz 20,17), mintha azt mondaná nekünk minden nap, hazatérés után: „ne kívánd a körülötted lévő világot, a munkatársnak a hírnevét, a barátaid lelki-testi gazdagságát, fordulj most el ettől a világtól és figyelj magadra, fedezd fel saját értékeidet, lásd meg az áldást a te életedben! Fordulj befelé és keresd azokat a tálentumokat, amelyeket én adtam neked! Figyelj Rám!” Mert ahogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma tálentum sem. Pont a saját értékeinknek a felfedezésével tudunk majd legjobban hozzájárulni a közöshöz is. Teremtsünk tehát minden nap egy időbeli-térbeli keretet, amit annak szentelünk, hogy megkeressük a belső forrásainkat! Az otthonunk akkor válhat számunkra a mindennapok élet-forrásává, ha legalább egy rövid időre tudatosan elhatároljuk magunkat a körülöttünk lévő világtól. Ha saját ajándékaink, adottságaink felfedezésére és megerősítésére tudatosan időt szánunk, ha a figyelmünket Arra fordítjuk, Akitől minden áldás, minden ajándék származik. E nélkül a befelé, Istenre irányuló figyelem nélkül, amelyben Elé vihetjük a napot, s amelyben megtisztulhatunk a mindennapi "szennytől" , hiába leszünk otthon, nehezen fogunk tudni igazán megújulni, feltöltődni!
És ne felejtsünk el használni egy másik fontos erőforrást sem, amit az Úrtól kaptunk: a „mindennapi imánkat”, a Miatyánkot. Mert ha naponta kérjük a mindennapi kenyerünket, ezzel nemcsak a szükségleteinkért imádkozunk, nem csak az aggodalmaskodásainkat csökkentjük - hiszen Isten mindig annyit ad, ami éppen egy napra elég -, hanem magát Jézust kívánjuk, a bűneinket megbocsátó Élet Kenyerét. A Mindennapi Kenyerünk...(Mt 6,11) magunkhoz vétele (imában is) egyesülés Ővele, megérkezés Ahhoz, Akitől ered az Élet. Találkozás a Teremtővel. Innen újra elindulhat az élet, innen elindulhatunk újra embertársaink felé: megújulva, felfrissülve, megtisztulva. A megújulás helye egy "kereszteződés": a menny és a föld találkozása - ami bennünk valósul meg, amikor megszólítjuk a mennyei Atyát, amikor belépünk a Szentélyébe, hogy Ő megszentelje az életünket.
Dorota Pawerová