Tágabb értelemben véve az élelmiszerek minőségéhez tartozik a biztonságosság is, a táplálkozásbiológiai hasznosság és az élvezeti érték mellett. A biztonságos élelmiszer alapvető emberi jogként értelmezhető, legalább annyira fontos, mint az élelmiszerek minőségét befolyásoló összes többi tényező.
Az Európai Unióban nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszer-biztonságra, az élelmiszerek nyomon követhetőségére – „a termőföldtől az asztalig” elv értelmében. Ez elfogadott és egyre inkább természetesnek vett eleme az élelmiszerpiacnak, a fogyasztók elvárják, hogy nap, mint nap biztonságos élelmiszer kerüljön az asztalukra. Az élelmiszer-biztonság speciális helyzete ellenére évről évre számos élelmiszerrel kapcsolatos botrány lát napvilágot, legyen szó ételmérgezésekről vagy élelmiszerek okozta fertőző betegségekről. Ezeknek az eseteknek köszönhetően mindig meginog a fogyasztók élelmiszerekbe vetett bizalma, jogosan tehetik fel a kérdést, hogy biztonságosak-e a mindennap elfogyasztott élelmiszerek.
A melegebb idő, majd a nyár beköszöntével egyre gyakoribbá válik – a háztartásokban is – az élelmiszer-eredetű megbetegedések és fertőzések előfordulása. Biztosan kijelenthető, hogy emberi mulasztás nélkül e fertőzések nagyon ritkán alakulnak ki, fontos tehát a tudatos táplálkozásba ezt a ritkábban említett témakört is bevenni. Néhány egyszerű tanács betartásával sok kellemetlenségtől távol tarthatja magát és családját!
Alapvetőnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: minden étkezés vagy ételkészítés előtt és után kezet kell mosni, de akár közben is, ha pl. telefonhoz, laptophoz nyúltunk. A büfékben, gyorséttermekben, kifőzdékben figyeljünk arra, hogy a kiszolgáló személyzet használ-e valamilyen eszközt, kesztyűt vagy szalvétát ételkészítés vagy kiszolgálás közben, illetve, hogy az étel hozzáférhető-e rovarok számára stb. Amennyiben nem tartanak semmilyen óvintézkedést, nem ajánlott megvásárolni az ételt.
A hús az egyik alapvető tényező, ha ételfertőzésekről van szó, emiatt kizárólag teljesen átsütve szabad fogyasztani, kerülni kell minden nyers vagy félig átsütött húsételt, a gyorsan romló kagylót és tenger gyümölcseit.
Az otthoni ételkészítés során ügyelni kell arra, hogy a nyers hús vagy annak feldolgozására használt eszközök és a kész étel ne érintkezhessenek, ez okozza a legtöbb problémát (pl. a megsütött, kihűlt hús szeletelése azzal a késsel történik, ami a nyersnél is használva volt).
Fontos, hogy csak megbízható helyről származó húst vásároljunk és a meleg időre tekintettel legyen nálunk hűtőtáska, különösen fagyasztott termék szállítása esetén, illetve tervezzük meg, hogy vásárolt hús minél rövidebb idő alatt hazajusson, ne maradjon a kocsiban stb. Az előzőek elmondhatók a tojásról is, nyáron célszerű kerülni a nyers tojást tartalmazó ételeket pl. a majonézt, tartármártást, tiramisut, madártejet, de még a lágy tojást is. A tojással készült élelmiszereknek általában rövid a szavatossági ideje, mielőtt megvennénk, mindig olvassuk el az élelmiszercímkét, lejárt terméket ne vigyünk haza. Alapvető, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket étkezés előtt alaposan meg kell mosni, azonban nyáron erre nem mindig van lehetőség, pl. nyaralás alatt. Ekkor célszerű meghámozni őket, ezzel biztosan eltávolítható minden felületi szennyeződés. Hazánkban is több alkalommal alakult ki fertőzés, illetve járvány édességek fogyasztása kapcsán. Az édességekre jellemző, hogy tojással és tejjel készülnek – mindkét nyersanyag nagyon jó táptalaj a mikroorganizmusok számára. A vásárlás során győződjünk meg róla, hogy a cukrászda hűtőberendezése megfelelően működik, és a kínálópult zárható. Fagylalt esetében érdemes kerülni a zúzmarás tetejű fagylaltokat, ezek már egyszer biztosan felolvadtak és vissza lettek fagyasztva, illetve azokat a helyeket ahol állóvízben mossák le az adagolókanalat, hiszen ez a baktériumok melegágya, ha ritkán van cserélve.
A legfontosabbak összefoglalva:
Személyes higiénia
Mminden étkezés vagy ételkészítés előtt és után mossunk kezet! Ha máshoz is hozzányúltunk evés közben (pl. telefon), akkor közben is.
Húsételek
Húst mindig jól átsütve fogyasszunk, kerüljük a nyers vagy félig átsütött húsételeket, a gyorsan romló kagylót és tenger gyümölcseit.
Figyeljünk arra, hogy a nyers hús vagy annak feldolgozására használt eszközök és a kész étel ne érintkezhessenek.
Csak megbízható helyről szerezzünk be húst, fagyasztott árú szállításához használjunk hűtőtáskát.
Mindig forrón tálaljuk az ételt.
Tejtermékek és tojás
Tojást és tejtermékeket csak hőkezelve fogyasszunk.
Kerüljük a nyers tojást tartalmazó ételeket pl. a majonézt, tartármártást, tiramisut, madártejet.
Mindig olvassuk el a szavatossági időt az élelmiszercímkéken, ezek a termékek rövid felhasználhatósági idővel rendelkeznek.
Zöldség és gyümölcs
A zöldségeket mindig alaposan mossuk meg.
Csak friss salátát fogyasszunk.
Fagyasztott áruk
Mirelit termék vásárlásakor mindig vigyünk magaddal hűtőtáskát.
Mindenképpen kerüljük el a termék újrafagyasztását.
A levet eresztett vagy jégkristályos áru már egyszer felolvadt!