Ha van olyan időszak, amikor a fogyókúrázni vágyók, vagy testtömeg-felesleggel küzdők el szeretnének tűnni egy időre, de legalábbis átaludni az egészet, akkor az a karácsony és a szilveszter körüli időszak. A bejglivel, ünnepi ebédekkel és vacsorákkal tarkított napokat-heteket sokan lassan múló bűntudattal élik meg. A karácsony szépsége után nem marad más csak leadandó kilók. A leggyakoribb újévi fogadalmak közé tartozik, hogy a következő esztendő kalóriákban és kilókban kevesebb lesz, s több időt és energiát szentelünk magunkra.
Az ünnepi étrend problémái
A fontosabb alkalmakkor asztalra kerülő ételekről senkinek sem az jut eszébe, hogy hozzájárulhat a karcsúbb vonalakhoz, kisebb testtömeghez. Ez rendjén is van így, hiszen az ízek és az evés élvezete már nagyon korán kialakul bennünk. Az ünneplés, az önjutalmazás elmaradhatatlan kellékei az asztalra kerülő finom falatok. A probléma a megfelelő egyensúly felborulásából adódik. A testtömegünket számos biológiai paraméter befolyásolja, azonban a legfontosabb kiindulási alapot az energiamérlegnek elnevezett fogalom adja. Mint minden mérlegnek, ennek is két tányérja van, az egyik szimbolizálja szervezetünk energia-leadó folyamatait a másik oldal az energia-felvevő folyamatokat. A testmozgással, az élettani funkciók kielégítésével, de még a nyugalmi ébrenléttel és az alvással is testünk energiát használ fel, melynek mértéke eltérő. Az evéssel, ivással pedig energiát nyer ezekhez a folyamatokhoz. Amikor e két oldal egyensúlyban van, testünk nincs rászorulva sem a raktározásra, sem a leadásra, így testtömegünk nem változik. Amikor az energiamérleg rossz oldalra billen, akkor kezdünk el hízni. Ahhoz, hogy ezt megállítsuk, két módon kezdhetünk hozzá: vagy a felhasználási oldalt növeljük, azaz több energiát égetünk el sporttal, vagy a felvételit csökkentjük, azaz kevesebb energiát veszünk magunkhoz étkezéssel.
A megoldás, azaz a megfelelő testtömeg kialakítása az előbb említett energiamérleg egyensúlyában rejlik. Ezen múlik, vagy bukik az egész folyamat, hiszen az energia-leadás, azaz a mozgás oldalát növelve, vagy a felvételt csökkente a végeredmény fogyás lesz. Mindkét irányból megközelítve szervezetünk arra lesz kényszerítve, hogy tartalékaihoz nyúljon, és elkezdje felhasználni az évek során a zsírszövetben felhalmozódott felesleget.
A hízás folyamata lehet drasztikusan gyors, de szinte észrevétlen is: az évente az ünnepek alatt felszedett csupán egy kiló felesleg – gondoljunk bele – öt-tíz év alatt mennyit jelent. A hízás alapvetően attól következik be, hogy a testben található lebontási és felépítő folyamatok egyensúlya felborul. Ennek számos oka lehet, mint például hormonális változás, gyógyszer-mellékhatás, egyes betegségek, de leggyakrabban arról van szó, hogy feleslegesen sok energiát viszünk be szervezetünkbe, mellette pedig nem mozgunk eleget. Eleget, vagyis annyit, amennyi segít elégetni a napi felvett energiát. A genetika is közrejátszik a folyamatban, így például vannak hízékonyabb adottsággal rendelkezők. Azt nem lehet azonban pontosan eldönteni, hogy a megváltozott génállományt, vagy a szülők rossz étkezési szokásait vitte tovább az utód. Biztosan hallotta már, hogy valaki erre, illetve anyagcsere-problémákra hivatkozott, ha szóba került a fogyókúra. Sajnos, kijelenthető: a bizonyítottan ilyen eredetű hízás nagyon ritka, százból egy embert érint.
Mi kerül az asztalra?
Az energia- és tápanyagszükséglet mindenkinek az adottságaitól függ. Azt a tényt, hogy ezt a szükségleti értéket sokan nem találják meg jól bizonyítja, hogy Magyarország lakosságának több mint fele súlyproblémákkal küzd. Enyhébb formában ez lehet néhány kilogrammos, csupán esztétikai gondot jelentő többlet, de bizonyos esetekben 30–40 kg-ot meghaladó is. Az ilyen felesleg már komoly egészségi kockázatokkal jár rövid- és hosszú távon egyaránt.
Tengernyi energia
Az ünnepek során táplálkozástudományi szemmel elemzett étrendekből kiderül, hogy az ajánlott napi 2000 kalória energiatartalmú étrendnek a többszörösét is elérheti az étrend – sajnos nem csak a téli időszakban. Ezzel szemben a hidegebb hónapokban a testmozgás mennyisége csökken. A két folyamat heti 1,5 kg hízást is eredményezhet. Az ajánlott energiabevitel mellé a tápanyag-beviteli szükséglet naponta 58 g fehérjét (az összes energia 12 %-a), 64 g zsírt (30 energia%), és 283 g szénhidrátot (58 energia%) jelent. Emellett az étrend – a táplálkozási ajánlásoknak megfelelően – naponta 300 mg koleszterint, napi 800–1000 mg kalciumot, napi 2000 mg nátriumot (5 g konyhasót) és legalább 25 g rostot kell tartalmazzon. Nyersanyagokra lefordítva a koleszterinszükséglet mintegy másfél tojás, a kalciumszükséglet fél liter tej vagy annak megfelelő tejtermék, a konyhasószükséglet pedig egy teáskanál só elfogyasztását teszi lehetővé. A rostbevitel viszonyításaként 10 dkg zabkorpa 16 g, egy nagyobb alma pedig kb. 5 g élelmi rostot tartalmaz.
A dietetikus munkájának alapvető eleme a táplálkozási napló értékelése. A NutriComp tápanyagszámító szoftverrel elemzett adatok alapján az ünnepi étrendek átlagos energibevitele esetenként meghaladja a napi szükséglet dupláját is. Hosszú távon már a kisebb energiatöbblet is hízáshoz vezethet.
Hibás arányok
Az ünnepi ételeknek a nagy energiamennyiségén túl a tápanyagok helytelen aránya is szerepet játszik a testtömeg gyarapodásában. A hús- és halételekben bővelkedő fogások megnövelik az étrend fehérjetartalmát. A nagy fehérjebevitel önmagában ritkán kirívó probléma, az alapanyagcserét bizonyos mértékig fokozni képes, így javít pl. egy testtömegcsökkentő étrend hatékonyságán, viszont fogyasztása együtt jár – az állati eredetű termékek miatt – a zsírbevitel növekedésével. Az állati és a növényi fehérjeforrások aránya között egyenlőségnek kell lennie a helyes étrendben, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy drasztikusan lecsökken a növényi fehérjeforrások aránya az ünnepi étkezések során, azt csak a nagy cukortartalmú diós és mákos kalács pótolja bizonytalan arányban.
A fehérjefogyasztás mellett a másik legnagyobb növekedés a zsírfogyasztásban figyelhető meg, ami alapvetően jellemző a magyar lakosság táplálkozási szokásaira, különösen az ünnepi konyhában. Nem csak a húsos, sült ételek jelentenek nagy zsírforrást, gondoljunk csak egy leveles pogácsa receptjére, amiben a liszt és a zsír azonos arányban szerepel. A mértéktelen zsírfogyasztás – különös tekintettel a főleg telített zsírsavakat és nagymennyiségű koleszterint tartalmazó állati zsírokra – nagy mértékben hozzájárul az egészségi állapot romlásához, hiszen az elhízás mellett a fentiek a legfontosabb kockázati tényezői a szív-ér rendszeri megbetegedéseknek.
Az édes méregként is emlegetett finomított cukrok fogyasztásának emelkedése zárja a sort. A táplálkozástudományi szakemberek javaslatai alapján a hozzáadott cukor mennyisége maximálisan az étrend energiatartalmának 10%-át adhatja. A karácsonyi és újévi finomságok hatalmas mennyiségű cukrot tartalmazhatnak, ami tovább rontja a táplálékbeviteli arányokat, mellette kisebb összetett szénhidrát-fogyasztás figyelhető meg.
Ezek a hiányosság – amik első olvasásra többletnek tűnhetnek – hozzájárulnak ahhoz, hogy néhány hét alatt akár 5–10 kg felesleg kerüljön ránk.
Amikor változtatni szeretnénk
Az ünnepek utáni napok – azaz az újév első napjaiban sokan hirtelen vissza szeretnék nyerni régi formájukat, ezért nem riadnak vissza a drasztikusabb módszerektől sem. Hamar feljött, akkor hamar le is kell mennie – gondolják. A világháló és a média csordultig van a fogyásról szóló, gyors súlycsökkenést ígérő információkkal. Egy népszerű internetes keresőbe beírva a fogyás szót, több mint fél millió találat közül választhatunk. De a „hogyan” kérdésére megtalálni a választ nem elég néhány véletlen kattintás, hiszen az egészségünkről van szó.
Sok diéta nem azt tartatja szem előtt, hogy hosszú távon optimális testtömegünk legyen, és egészségünk egyre jobb legyen, hanem a gyors és látványos eredményt. Ezekkel a drasztikus kúrákkal bizony néha többet ártunk magunknak, mint a súlyfelesleggel.
Az egészséges fogyás azt a személyre szabott, egyedi segítséget jelenti, ami csak Önnek szól, abban az ütemben, ahogy biológiai órája megkívánja. A fogyás akkor egészséges, ha megfelelő gyorsasággal éri el a reális célt, de közben a szervezet nem szenved hiányt a létfontosságú tápanyagokból, nem merülnek ki a raktárak, az immunrendszer védekezőképessége nem csökken, a bőr és az alatta található kötőszövet feszessége megmarad. Továbbá talán a legfontosabb: hogy közben kellemesen érezze magát, és hiánytalanul el tudja végezni mindennapi feladatait.
A tudomány adatai és a tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a fogyás üteme maximum heti egy kilogramm lehet, de célszerű még ennél is kevesebbre ütemezni ahhoz, hogy a szervezetnek elég ideje legyen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és az elért eredmény tartós maradjon. A megváltozott tápanyagbevitel pedig nem a koplalást jelenti, hanem az étrend egy olyan átalakított formáját, ami lehetőleg kevéssé térjen el a megszokottól. Ebben az esetben kimondható: néha a több kevesebb, hiszen nagyobb élelmirost- és vitaminfogyasztás, több mozgás bizonyos idő alatt kisebb testtömeget fog eredményezni, mindezt éhezés, és túlhajszoltság nélkül.
Ne felejtse el! A „bulvárdiéták” elsődleges célja nem a sikeres testtömegcsökkentés és az egészség, hanem a haszonszerzés.
Ha az új esztendővel együtt új táplálkozási szokásokat is szeretne kialakítani, leadni az ünnepek alatt kialakult felesleget, akkor érdemes néhány tapasztalati tanácsot megfogadni:
1. Tűzzön ki elérhető célokat!
Ha sikeresek szeretnénk lenni, racionális célokat kell kitűznünk, amikkel azonosulni tudunk. Önmagunkba vetett hitünk ereje nagyobb, mint gondolnánk. Ha már a kezdetektől úgy állunk neki egy testtömeg-csökkentésre irányuló programnak, hogy az előttünk álló feladat úgysem teljesíthető, csak szélmalomharcot fogunk vívni. Ha jelentős súlytöbblettől szeretne megszabadulni, tűzze ki a célokat „darabokban”!
2. Teremtsen egyénre szabott étrendet
Ami az egyik embernek segített, nem feltétlenül megoldás másnak, hiszen az életmódunk, biológiai ritmusunk egyedi, akárcsak mi magunk. Egy súlycsökkentő program kezdete előtt mindig érdemes szakemberrel, dietetikussal konzultálni, aki úgy alakítja ki az étrendjét, hogy az csak az Ön igényeit fogja szolgálni.
3. Mondjon nemet a drasztikus módszerekre!
Sok fogyókúra túl szigorú, sőt a gyorsabb hatás érdekében még hajlamosak is vagyunk rátenni „egy lapáttal”. A hosszú távú megoldás azonban abban rejlik, hogy a súlyleadást harmonikus ütemben hajtsa végre, ugyanis a gyors fogyás hajlamosít a fogyókúra abbahagyása után a visszahízásra, de még a cukorbetegségre és epebántalmakra is.
4. Változtasson életmódján!
A legjobban összeállított diéta is önmagában csak fél siker lehet. Szükség van Önre, aki az egészséget előtérbe helyezi az életében. Egy testtömeg-csökkentő program nagy figyelmet igényel, melyben energiát kell fektetni az étkezésre, a testmozgásra, a pihenésre, és a stresszkezelésre egyaránt. Ha megtanulja egy fogyókúra alatt az egészséges életmód szabályait, Ön nem csupán néhány kilótól tud megszabadulni, hanem megannyi rossz szokástól, beidegződéstől, amik nélkül teljesebb, de mindenképpen egészségesebb életet élhet.
A súlyfelesleggel ma már nem szégyen szakemberhez fordulni, aki ismeri az egészséges fogyás szabályait, szakértelemmel – és persze az Ön elhatározásával együtt – segít a kilók leadásában.
(kép forrása: mirror.co.uk)