A cukorbetegség (diabetes mellitus) a leggyakoribb, élethosszig tartó, egyelőre nem gyógyítható, csak kezelhető és jól karban tartható anyagcsere-betegség. A vérnek az élettanihoz képest tartósan megemelkedett cukorértékeivel járó állapotot értjük alatta, melynek hátterében több különböző ok állhat, ezáltal maga a betegség és a kezelési módok is eltérnek.
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség 20. Világkongresszusán elhangzott adatok alapján a világon 171 millió cukorbeteg él. A szövetség becslései alapján legalább százmillió olyan emberrel kell számolni, aki – még nem felismert –, a cukorbetegség kezdeti stádiumának tekinthető csökkent glükóztoleranciában szenved. Elemzések szerint 2030-ra a cukorbetegséggel élők száma el fogja érni a 366 milliót, mely komoly egészségügyi problémát fog jelenteni minden országban. A projekciók alapján különösen a fejlődő országok gazdaságának terhelése lesz számottevő. Ugyanezen tanulmány becslései szerint Indiában, Kínában a duplájára nőhet a cukorbetegek száma, míg Indonéziában, Pakisztánban, Bangladesben akár a háromszorosára–négyszeresére is. A legszembetűnőbb emelkedés a hatvanöt év felettiek körében kialakuló 2-es típusú diabétesz lesz. Hazánkban az ismert cukorbetegség gyakorisága 5,0–5,5%-ra becsülhető, kb. félmillióan szenvednek cukorbetegségben. A betegek több mint 90%-ának felnőttkori, 2-es típusú cukorbetegsége van. Világviszonylatban 10% felettire tehető a diabetes és a csökkent glukóztolerancia együttes előfordulása, Magyarországra vonatkozóan viszont ilyen adattal – a glukóztolerancia-stádiumok gyakoriságát jellemző kevés egzakt információ miatt – nem rendelkezünk. Valószínűsítik, hogy hazánkban a glükóz intoleranciában szenvedők száma eléri az ismert cukorbetegek számát. A közelmúltban lezajlott reprezentatív felmérés adatai alapján a 2-es típusú cukorbetegség előfordulási aránya 7–8% közötti. Az irányelvek egységes útmutatást adnak a cukorbetegek ellátására vonatkozóan a szakembereknek, míg a hatályos jogszabályok az élelmiszeripar szereplőinek és a betegeknek segítenek, ugyanakkor sok téves információ kering a világhálón a kezeléssel kapcsolatban.
A cukorbetegség dietoterápiás céljai
A táplálásterápia célja a megfelelő anyagcsere-státusz elérése és szinten tartása, a vércukorszint biztonságos értékek közötti beállítása. Alapvető fontosságú a komplex orvosi kezelés egyéb elemeinek erősítése, azok vércukorszint-csökkentő hatásának fokozása. A megfelelő táplálásterápia 2-es típusú cukorbetegeknél akár gyógyszeres kezelés nélkül is biztosítani tudja a megfelelő állapotot.
Lényeges problémának tekinthető, hogy az inzulin vagy egyéb orális antidiabetikumok nélkül kezelt cukorbeteg szervezetében az étkezést követő vércukorszint-emelkedés erőteljesebb a késői inzulintermelés miatt, a sejtek inzulinérzékenysége pedig csökkent. Ezen okokból kifolyólag a megfelelő dietetikai kezelésben résztvevő cukorbetegnek kerülniük kell a hirtelen vércukorszint-emelkedést kiváltó élelmiszerek (nyersanyagok, ételek és italok) fogyasztását, valamint a naponta engedélyezett szénhidrátbeviteli-mennyiséget be kell osztaniuk, ez az inzulintípustól vagy a gyógyszertípustól függően három–hat étkezést jelent naponta.
Sajnos, cukorbetegek körében erősen él az a tévhit, hogy az inzulinadagolás felmenti őket a diéta betartásától, hiszen a beadott hatóanyag kompenzálja a bevitt (nagy) szénhidrátmennyiséget. Ez sajnos nem igaz, hiszen a készítmények hatásgörbéje optimális étrend betartása nélkül nem fedi le teljesen a felszívódás okozta vércukor-emelkedést. Ennek érdekében még a jól beállított cukorbeteg sem fogyaszthat 60 g szénhidrátnál többet egy étkezésre.
Természetesen fontos a beteg optimális testtömegének beállítása, ezért túlsúlyos vagy elhízott cukorbeteg terápiájának elsődleges céljai közé tartozik a túlsúly csökkentése is.
A diabéteszben alkalmazható alternatív terápiás módszerek
Az alternatív kezelési módszereket igénybe vevők tábora egyre nagyobb a cukorbetegek körében. A megkérdezettek 63%-a használ alternatív módszereket folyamatosan, és ugyanilyen arányban vannak azok, akik már használtak valamilyen kiegészítő terápiát. Sajnos, azonban a kiegészítő, alternatív kezelési módszerek, az önkényes gyógyszerezés számos problémát vet fel.
A diabétesz dietoterápiája az évek során sokat változott, a régebben elfogadott módszerek ma már alternatívnak tekinthetők. A tápanyag-válogatási szempontokat figyelembe véve léteznek zsír- vagy fehérjebevitelen alapuló étrendek, hiszen ezek nem tartalmaznak szénhidrátot, azonban a cukorbetegség egyéb anyagcsere-változásait nem veszik figyelembe (vérzsírparaméterek, vizelettel történő fehérjeürítés stb.).
Újabban az egyes tápanyagokat preferáló és tiltó módszerek és a test méregtelenítése hódítanak teret maguknak. Több kutatás számol be mikroelemek és nyersanyagok használatáról, kiegészítve és javítva a gyógyszeres (alap)kezelést. Többek között ilyenek a ginszeng, a króm, a magnézium, az aloe vera, a cink, a zöld tea és az élelmi rostok.
Ezek a kiegészítő, kevéssé ismert terápiák – szoros kontroll mellett – akár javíthatják is a beteg állapotát, de sok esetben a tévhitek, és a helytelen alkalmazási módszerek miatt ellenkezően hatnak.
A hagyományos étrendi kezelés lehetséges tévútjai
A cukorbetegség megfelelő kezelésének elengedhetetlen követelménye, hogy a beteg együttműködjön a szakemberekkel. A beteg – esetleges hiányos ismeretei miatt – félreértelmezheti az általa hallottakat, és a saját nyelvére „lefordítva” próbálja meg az újonnan szerzett ismereteket megvalósítani. Számos olyan tévhit született, melyek a betegek életminőségét illetve a gyógyszeres kezelés hatékonyságát ronthatja is.
Fehérjebevitellel kapcsolatos tévhitek
A cukorbetegség diétás kezelésének történetében volt olyan szakasz, amikor a nagy fehérjebevitelre bíztatták a szakemberek pácienseiket, ezzel is megelőzendő a túlzott szénhidrátbevitelt. A feleslegesen nagy fehérjebevitel különösen cukorbetegeknél megterheli a veséket, hosszú távon – a genetikailag arra hajlamosaknál – diabéteszes veseelégtelenség kialakulásához vezethet. Egészséges személyeknek, illetve glükózintoleranciában szenvedőknek azért célszerű kerülni a túlzott fehérjefogyasztást, mert a legújabb ismert adatok szerint a nagy állatifehérje-tartalmú étrendek növelik a diabétesz kialakulásának rizikóját.
Zsírbevitellel kapcsolatos tévhitek
A már kialakult diabétesz leggyakoribb társkórképei a szív-ér rendszeri betegségek. Ezek előfordulásának csökkentése az alapbetegség súlyosbodását csökkentheti, nagymértékben javítja az egyén életminőségét és kisebb terhet ró az ellátórendszerre.
Szintén a diétás kezelés változásaira vezethető vissza a zsír túlfogyasztásai is, hiszen ezt a típusú étrendet is a szénhidrátfogyasztás csökkentése céljából írták elő. A nagy zsírbevitel gyakran együtt jár nagy fehérbevitellel is, de önmagában vizsgálva rontja az erek állapotot, elhízáshoz és zsíranyagcsere-zavarokhoz vezethet.
Természetesen a zsírfogyasztás minőségi elemeit is vizsgálni kell az étrendben. A nagyobb telítetlen zsírsav-, viszont kisebb telített és transz zsírsav-fogyasztás jótékonyan hat e betegség alakulására. A kedvező zsírsav-összetételű, heti egy-két adag hal(étel) fogyasztása esetén csökken a diabétesz kialakulásának rizikója, szemben azokkal az egyénekkel, akik heti egynél kevesebbszer fogyasztanak halat. (Ugyanakkor a kagylók fogyasztása növeli a cukorbetegség kialakulásának rizikóját.)
Szénhidrátbevitellel kapcsolatos tévhitek
A cukorbetegek talán legnagyobb tévhite az, hogy nem tesznek különbséget a szénhidrátok típusai között, és kerülni próbálják az összes szénhidrátot. A szénhidrátszegény étrend még súlyos cukorbetegség esetén sem javasolt, a cukorbetegeknek is az egészséges táplálkozásban foglalt ajánlott beviteli értékek alapján kell megtervezniük étrendjüket. Különbség a szénhidrátok minőségi csoportosításában van, hiszen az elfogadott ajánlások felnőtt, egészséges személynél napi 50 g hozzáadott cukor elfogyasztását teszik lehetővé, míg cukorbetegeknek egyáltalán nem ajánlott az egyszerű szénhidrátok fogyasztása.
A szénhidrátok szervezetünk legfontosabb energiaforrásai, az egyszerű szénhidrátokat leszámítva elhúzódóan emelik meg a vércukor-szintet, hozzájárulnak annak szinten tartásához (egy jól összeállított diéta keretein belül) és a megfelelő rostfogyasztást is biztosítják, mely elengedhetetlen a cukorbeteg megfelelő kezelésében. A szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek a vízben oldódó rostok – különös tekintettel a béta-glükán – fogyasztására, mert ezek jótékonyan befolyásolják mind a szénhidrát-, mind a zsíranyagcserét.
Alkohol- és kávéfogyasztás
Alkoholból nőknek napi egy, férfiaknak napi két adagnál kevesebb elfogyasztása megengedhető jól beállított és fegyelmezett, diétát tartó cukorbetegnek. Az alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban két paraméter igényel mérlegelést: az alkohol- és a cukortartalma. Az előbbi tartalom tekintetében cukorbetegekre és egészséges anyagcseréjűekre azonos irányelvek érvényesek. Nők számára naponta legfeljebb egy, férfiak részére két egység fogyasztása jöhet szóba. (Egy egységnek felel meg 1,0–1,5 dl bor, 3 dl sör, 2–3 cent töményital, azaz kb. 15 g tiszta alkohol.) Cukorbeteg alkoholfogyasztása csak étkezéshez kapcsoltan tanácsolható. A mérsékelt alkoholfogyasztás a szív-ér rendszeri betegségek megelőzésében kockázatcsökkentő tulajdonságú (minőségi vörösbor).
Nem fogyaszthat alkoholt az a cukorbeteg, akinek társbetegsége, illetve szövődménye van (elhízás, hasnyálmirigy-gyulladás, hipertónia, hiperlipoproteinémia).
A koffein és a tein nem emeli a vércukorszintet, egy–három – babkávéból készült – eszpresszó kávé, illetve kettő–négy csésze tea naponta fogyasztható.
Diétás élelmiszerek
A betegség felismerése után sajnos sok cukorbeteg gondolja azt, hogy soha többé nem fogyaszthat „normális” ételeket, az ő diétája minőségében és mennyiségében is lényegesen el fog térni az eddig megszokottól. Egy jó összeállított cukorbetegeknek szánt étrend legfőbb jellemzője azonban az, hogy alig tér el az egészséges táplálkozás alapelveitől.
A szakmai irányelvek alapján a cukorbetegeknek elsősorban nem az ún. „diétás” élelmiszereket kell fogyasztaniuk, hanem étrendjüket a mindenki számára ajánlott élelmiszerekből kell összeállítaniuk.
A gyakran fogyasztott diétás termékek közé tartoznak cukorbetegek körében az édesítőszerek. Az édesítőszerek két nagy csoportra oszthatók: energiát nem adó édesítőszerekre és energiát adó édesítőszerekre vagy cukorhelyettesítő anyagokra. Az energiát nem adó édesítőszerek (szacharin, ciklamát, aceszulfám-K, aszpartám stb.) és a velük készült energiamentes italok fogyasztása megengedett. A forgalomban lévő édesítőszerek kisebb része egykomponensű, többségük azonban kombináció, amelyek élvezeti, hasznosíthatósági sajátosságai az összetevők függvényében változnak.
A cukorhelyettesítő anyagok (fruktóz, illetve cukoralkoholok: szorbit, ritkábban xilit, maltit, isomaltit) és a velük készült sütő- és édesipari termékek fogyasztása – tekintettel a cukorral azonos vagy kisebb mértékben eltérő (cukoralkoholok 2,4 kcal/g, kivéve az eritritet) energiatartalmukra – kerülendők. Ha a cukoralkoholok fogyasztására mégis sor kerül, a napi szénhidrátmennyiségbe beszámítandók. Fruktózból a napi mennyiség legfeljebb 25 g. A szorbit > 30 g/nap mennyiségben hasmenést okoz.
Alternatív táplálkozási irányzatok és a cukorbetegség kezelése
Alternatív táplálkozási típusoknak nevezzük azokat az étrendeket, amelyek a nemzeti hagyományoktól és az általánosan elfogadott egészséges táplálkozásra valamint a bizonyítékokon alapuló orvoslásra irányuló elvektől lényegesen eltérnek. Ezeket a táplálkozási módokat általában életformaként alkalmazzák, ritkábban betegségek kezelésére ajánlják terapeuták.
Talán a legismertebb irányzata az alternatív táplálkozásnak, aminek több lényegesen különböző típusa ismert. A vegetáriánus táplálkozás az állati eredetű termékek fogyasztását részben vagy egészben mellőzi. A szemi-vegetáriánus forma megengedi a tej- és tojásfogyasztáson kívül, a nem gyakori baromfihús-fogyasztást is. A lakto- és ovo-vegetáriánus típus a tej és a tojás fogyasztását engedélyezi. A pesco-vegetarianizmus lehetővé teszi a halfogyasztást is. Ezeknél szigorúbb a vegán étrend, ekkor az állati eredetű termékek teljes – önként vállalt – tiltása áll fenn, így sem tojást, tejet, halat, de még mézet sem fogyasztanak az étrend követői.
A legnagyobb tápanyag-összetételben megfigyelhető különbség, hogy a hús és egyéb állati eredetű termékek jórészt lényegesen több energiát tartalmaznak, mint a növényi eredetű nyersanyagok, és nagy telítettzsír-tartalmuknál fogva könnyebben járulnak hozzá a testtömeg növekedéséhez, ezek kihagyásával ez megelőzhető. Említést érdemel továbbá az is, hogy a sok növényi termék fogyasztása a rostbevitelt is lényegesen emeli, ami jótékony a testtömeg-menedzselés szempontjából.
Hátránya abból ered, hogy gyakran elégtelen energia- és tápanyagbevitellel jár együtt, ha szigorú diétaként alkalmazzák. Az alapanyagcsere energia-felhasználásánál kisebb bevitel a jojó-effektus kialakulásához vezethet. Megjegyzendő, hogy a vegetáriánus táplálkozással kisebb állatifehérje-fogyasztás is jár, ami azért kedvezőtlen – a cukorbetegeknél gyakran szükséges – fogyókúrában, mert a fehérjék bizonyos ideig képesek gyorsítani az anyagcserét, így fokozni a diéta hatását. A húsban emellett található L-karnitin (főleg a birka- és marhahúsban), ami a zsírok mobilizációjához szükséges két aminosavból (metionin és lizin) álló vegyület.
Kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a jól összeállított vegetáriánus étrend biztosítani tudja a szervezet számára szükséges tápanyagokat, de a fent említett okok miatt nem célszerű testtömeg-változtatás céljából kihagyni a húst az étrendből.
Összefoglalás
A fentiek olvasva is jól látszik, hogy számos olyan tévhit kering a betegek körében, melyeknek alkalmazása jelentősen ronthatja a betegségük kimenetelét, nem beszélve arról, hogy a kezelőszemélyzettel való együttműködést is megnehezítheti.
Nagyon fontos, hogy a cukorbetegek már a betegségük kialakulásakor alapos és mindenre kiterjedő életvezetési szaktanácsokat kapjanak az orvostól vagy dietetikustól, hogy a későbbiekben ne a helytelen dietoterápia esetleges szövődményeit kelljen kezelni. A korszerű és személyre szabott dietoterápia a cukorbetegség kezelésének egyik leghatékonyabb módja, melynek oktatására minden adandó alkalmat meg kell ragadni.
Irodalomjegyzék
- 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről.
- American Diabetes Association: Standards of medical care in diabetes – 2010. Diabetes Care, 2010. 33(3): S11–S61.
- Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve a diabetes mellitus kórismézéséről, a cukorbetegek kezeléséről és gondozásáról a felnőttkorban. (1. módosított változat.) Egészségügyi Közlöny, 2009. 59(21): 2935–2990.
- COM (2008) 0392: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a szénhidrátanyagcsere-zavarban (diabétesz) szenvedő személyeknek szánt élelmiszerekről.
- Estruch, R. – Sacanella, E. – Badia, E. – Antúnez, E. – Nicolás, J. M. – Fernández-Solá, J. – Rotilio, D. – de Gaetano, G. – Rubin, E. – Urbano-Márquez, A.: Different effects of red wine and gin consumption on inflammatory biomarkers of atherosclerosis: a prospective randomized crossover trial. Effects of wine on inflammatory markers. Atherosclerosis, 2004. 175(1): 117–123.
- Jermendy Gy.: A cukorbetegség kórismézése és kezelése felnőttkorban – a Magyar Diabetes Társaság 2009. évi szakmai irányelvének újdonságai. Magy. Belorv. Arch., 2009. 62(2): 97–104.
- Khalaf, A. J. – Whitford, D. L.: The use of complementary and alternative medicine by patients with diabetes mellitus in Bahrain: a cross-sectional study. BMC Complementary and Alternative Medicine, 2010. 10(1): 35–46.
- Kushi, M.: Rákmegelőző és gyógyító diéta. Makrobiotikus egészségvédelem. Budapest: Kossuth, 2005.
- Patel, P. S. – Sharp, S. J. – Luben, R. N. – Khaw, K. T. – Bingham, S. A. – Wareham, N. J. – Forouhi, N. G.: Association between type of dietary fish and seafood intake and the risk of incident type 2 diabetes: the European prospective investigation of cancer (EPIC)–Norfolk cohort study. Diabetes Care, 2009. 32(10): 1857–1863.
- Sluijs, I. – Beulens, J. W. – van der A D. L. – Spijkerman, A. M. – Grobbee, D. E. – van der Schouw, Y. T.: Dietary intake of total, animal, and vegetable protein and risk of type 2 diabetes in the European Prospective Investigation into Cancer and Nutrition (EPIC)-NL study. Diabetes Care, 2010. 33(1): 43–48.
- Wild, S. – Roglic, G. – Green, A. – Sicree, R. – King, H.: Global prevalence of diabetes: estimates for the year 2000 and projections for 2030. Diabetes Care, 2004. 27(5): 1047–1053.
